"A gazdák a nehézségek ellenére is helytálltak, így az idén is jó évet zárhat a mezőgazdaság. A főbb szántóföldi növények többségének termése jobb volt az ötéves átlagnál" - mutatott rá a tárcavezető.
 
A sertéspestisről szólva megjegyezte: bár a sertéspestis valóban óriási veszélyt jelent, komoly piaci lehetőséget is rejt. A magas felvásárlási áraknak köszönhetően soha ilyen jövedelmezően nem tudtak sertést tartani a gazdák, mint most.
 
A 2020-as törvényalkotási tervekre vonatkozó kérdésre a miniszter elmondta: a következő évben több olyan jogszabályról is döntés születhet, amelyek alapvetően határozzák meg az ágazat jövőjét. Az öröklés és a mezőgazdasági adózás újragondolása mellett végre rendeződhetnek a közös osztatlan földtulajdon okozta visszásságok is.
 
A változó éghajlati körülményekre is meg kell találni a válaszokat, erre a génmódosítás helyett a hagyományos, magyar fajták felélesztése jelenthetik a megoldást a miniszter szerint, aki ugyanakkor leszögezte: a gazdákat nem lehet felelőssé tenni környezetünk sérüléseiért. "Támadások helyett inkább támogatnunk kell őket abban, hogy minél több olyan új eljárást tudjanak alkalmazni, amely csökkenti a gazdálkodás ökológiai lábnyomát" - fogalmazott Nagy István.
 
A miniszter hangsúlyozta: a civil szervezetek átgondolatlan állatvédelmi akcióinak beláthatatlan következményei lehetnek. Ha az európai piac felül a valóságtól elrugaszkodott elvárásoknak, rövid időn belül 100-150 százalékkal lehetnek drágábbak az élelmiszerek.