Kifejtette: a honvédkadétrogram három színtéren valósulhat meg. Az első kettő a honvédkadétok közismereti képzése és ágazati szakképzése. Ezeket azoknak ajánlják, akik szeretnének magabiztosabbak lenni, szeretik a kihívásokat. A harmadik szint a honvéd középiskola és kollégium. Ez jelenleg egy helyen működik, a debreceni Kratochvil Károly iskolában, amelyet azoknak ajánlanak, akik "már hivatásban gondolkodnak". A program részletei elérhetők a www.kadetprogram.hu oldalon.
 
Kitért arra is, hogy egyre népszerűbbek a honvédelmi táborok. Tavaly több mint kétezer-kétszáz 12 és 18 év közötti fiatal vett részt ilyen táborban. és idén szeretnék még több fiatalnak biztosítani ezt a lehetőséget, és újabb tematikákkal is készülnek. A tervek szerint áprilistól lehet majd jelentkezni a honvedelmitabor.hu oldalon - közölte.