Nagy István hangsúlyozta a szabályozás kiemelt jelentőségét, miután 290 ezer őstermelő és több mint 23 ezer családi gazdaság működési környezetéről van szó.
 
A miniszter hozzátette: a közös őstermelői tevékenység és a jelenlegi családi gazdaság működési formák összevonásával új működési formaként szeretnék bevezetni az őstermelők családi gazdaságának intézményét.
 
Az agrárminiszter bejelentette, hogy az új koncepciót a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségével (MAGOSZ) együttműködésben, a Pénzügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium bevonásával dolgozták ki és várhatóan az őszi ülésszakán tárgyalja az Országgyűlés.
 
"Az Agrárminisztérium a korábbi támogatási formákon túl a Gazdaságvédelmi alapból 25 milliárd forint értékben több támogatási konstrukciót hirdetett meg, amelyek segítik a mezőgazdasági termelőket, termelői szervezeteket és élelmiszeripari vállalkozásokat a koronavírus gazdasági hatásainak kezelésében" - mondta Nagy István.
 
A miniszter kiemelte, a járvány miatt 2020-ban a 33. Bábolnai Gazdanapok az egyetlen olyan nagy mezőgazdasági szakvásár, ahol az agrárium az elvárt szakmai presztízsnek megfelelően mutatkozhat be és színvonalas programot kínál a gazdálkodók széles rétegeinek.
 
Haál Gábor, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok igazgatója elmondta, a kiállítás újjáélesztett hagyománya a kukorica-fajtabemutató, nyolc nemesítő cég 33 parcellán mutatja be legújabb kukoricahibridjeit.
 
A szakiskolai napokon ezer diák ismerkedhet meg az új technológiákkal és fejlesztésekkel, a végzős diákok egy konferencián vehetnek részt, ahol a továbbtanulási, továbbhaladási lehetőségekről hallhatnak.
 
A látogatók munka közben figyelhetik meg a precíziós gazdálkodásban szerepet játszó mezőgazdasági drónokat. Az interaktív talajszelvényben megtekinthetik a talajművelő eszközök föld alatt végzett munkájának eredményét.