Bakó Csaba tájékoztatása szerint Debrecenben lép fel a The Prodigy, a Bingo Players, Alle Farben, Lukas Graham, a hazai művészek közül pedig a Tankcsapda, a Wellhello, Rúzsa Magdi, a Halott Pénz, Majka&Curtis, a Brains és a Quimby is színpadra áll majd.

A tizedik Campuson 17 helyszínen 500-nál is több program közül válogathatnak majd a fesztiválozók. A Campus Fesztivál fontos családi esemény is: nappal a Nagyerdei Stadion árnyékos sétáló útvonalain lehet a fesztivált bejárni és eljutni akár az Egyetem térről a Gyerekligetbe, ahol a Csokonai Színház sátra melletti füves területen gólyalábasok, mocsárjárók, zsonglőrök és Vitéz László vásári bábetűdök szórakoztatják majd a legfiatalabb fesztiválozókat. A vidámpark kedvezményekkel készül, ingyenes belépés jár bármilyen fesztivál karszalag mellé - ismertette Bakó Csaba.

Közleménye szerint kulturált beltéri mosdók, a főbejáratnál kerékpártárolók, csomagmegőrzők biztosítják a fesztiválozók kényelmét, a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. támogatásának köszönhetően pedig fél áron válthatnak vonatjegyet azok, akik az ország különböző pontjairól érkeznek Debrecenbe július 19. és 24. között.

Kiemelte: a több mint 100 éves Víztorony és a Nagyerdei Stadion már emblematikus építménye a fesztiválnak, idén pedig még egy óriás építmény költözik a Nagyerdőre, a 30 méter magas Campus Eye, amely éjszaka különleges ledvilágítással válik a fesztivál különleges díszévé.

A fesztivál a Debreceni Egyetem aktív jelenléte miatt is különleges: az Egyetem Tér 2000 négyzetméteren várja a fesztiválozókat, JobStreet az álláskeresőknek, a Startup Stadion program - a Debreceni Startup Kerekasztal szervezésében - a vállalkozni szándékozóknak kínál érdekességeket. 

A sajtófőnök emlékeztetett: fizetni idén is csak kártyával lehet, a készpénzmentes fizetési rendszer már tavaly is jól vizsgázott. 

Újdonságként említette Mautner Zsófi és Széll Tamás látványkonyháját, ahol minden délután egy-egy ismert zenekar veszi át az irányítást bizonyítva, hogy lehet egyszerre főzni és énekelni.

A Campus Fesztivál 2008-ban indult, a tíz év alatt több mint 530 ezer látogatót vonzott. Az első rendezvényen 27 ezren voltak, idén a szervezők reményei szerint átlépik a bűvös 100 ezres határt.