Az ittas hajdúszoboszlói férfi 2019. július 15-én este 21:24 perckor szállt fel Debrecenben a Hajdúszoboszló irányába tartó személyvonatra. A férfi Debrecenben menetjegyet nem vásárolt. A személyvonaton egyenruhát viselő sértett volt jegyvizsgálóként szolgálatban.

Debrecen és Ebes megállóhelyek között a sértett felszólította a vádlottat, hogy mutassa be, illetve adja át a menetjegyét. A vádlott ennek nem tett eleget, azonban azt sem közölte a jegyvizsgálóval, hogy nincs menetjegye. A felszólítást követően indulatos módon trágár kifejezésekkel illette a jegyvizsgálót, majd a mellkasánál megfogva őt meglökte. A sértett az egyensúlyából kibillent, de nem esett el.

A jegyvizsgáló a vádlott agresszivitásától tartva segítséget kért a szerelvényen távolabb ülő utasoktól. Velük együtt visszament hozzá és felszólította arra, hogy Ebes megállóhelyen szálljon le. Miután a vonat megállt, a vádlott nem szállt le. Ezt követően a sértett ismételten közölte a vádlottal, hogy ellenőriznie kell a menetjegyét, ezért azt adja át. A vádlott továbbra sem mondta meg, hogy nincs menetjegye, azonban ismételten meglökte a sértettet a vállánál, akinek sikerült az egyensúlyát megtartania. A vádlott ekkor közelről a sértett arcába kiabált, trágár kifejezésekkel illette. A jegyvizsgáló segítségére sietett utasok megpróbálták az indulatos vádlottat lecsillapítani, azonban nem jártak eredménnyel. A sértett ekkor mobiltelefonon értesítette a rendőrséget, Hajdúszoboszlón a vádlottat a kiérkező rendőrök elfogták és leszállították a szerelvényről.

A vádlott a jegyvizsgálót jogszerű eljárásában erőszakkal akadályozta, aki ennek során sérülést nem szenvedett.

A hatályos büntetőjogi rendelkezés értelmében a vonaton jegyvizsgálóként szolgálatot teljesítő alkalmazott közfeladatot ellátó személynek minősül.

A Hajdúszoboszlói Járási Ügyészség a visszaeső vádlott ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a Hajdúszoboszlói Járásbíróságon. A vádiratban börtönbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabására tett indítványt.