Gellén Márton az emberkereskedelemről szóló nemzetközi konferencián hangsúlyozta, hogy a kapcsolati erőszak, a látszólag önként vállalt prostitúció és a bérkoldultatás is sokszor emberkereskedelmet takar. A futtató megveri azt, akit rabszolgaságban tart – jegyezte meg.

Az emberkereskedelmi hálózatok tipikus technikája, hogy rászoktatják az alkoholra áldozataikat, és így láthatatlan pórázon vezetik őket. A sértettek sokszor mondják azt, hogy biztonságban vannak, ez azonban hamis állítás, amelynek az az oka, hogy nem alakul ki áldozattudat bennük – közölte a helyettes államtitkár.

Az emberkereskedelemre mindenütt magas látencia jellemző. Statisztikai szempontból pedig az jelent gondot, hogy míg Magyarországon az emberkereskedelem egyszerre gyűjtőfogalom és konkrét büntetőjogi tényállás, addig Nyugaton inkább az előbbi – ismertette. Közölte, hogy a britek tavaly mintegy 1500 emberkereskedelem-gyanús esetet rögzítettek, de csak 20 ügyben ítéltek el elkövetőket.

Magyar rendőrségi statisztikák szerint 2018-ban csupán 3 emberkereskedelmi eset fordult elő, 35 sértettel, de ha az összes hasonló területet is figyelembe vesszük, akkor sértettek ezreiről lehet beszélni. Több száz vádemelés történt, és az ügyek 90 százalékában elítélték az elkövetőket – mondta a helyettes államtitkár.

Gellén Márton felhívta a figyelmet arra is, hogy többféleképpen segítenek az áldozatoknak. Éjjel-nappal ingyenesen hívható például a 06-80-225-225-ös számon az áldozatsegítő vonal, de az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat is kereshető a 06-80-205-520-on.

Az a törekvésük, hogy országos hálózattá alakítsák az áldozatsegítő központok rendszerét, és így minél több érintettnek nyújthassanak támogatást – mondta a helyettes államtitkár.