A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 09010/3299/2016. bűnügyi számon közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján egy ismeretlen személy 2016. szeptember 19-én 10 óra 41 perc körül egy általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú tehergépkocsival közlekedett Debrecen-Apafán. Haladása során az AS2280-es számú vasúti kereszteződéshez érve letörte a félsorompóval kiegészített fénysorompó berendezés csapórúdját, amelyet követően a helyszínről ismeretlen helyre távozott.

A rendőrség kéri, hogy aki az esemény szemtanúja volt, vagy azzal kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Debrecen, Sámsoni út 147. szám), vagy telefonon tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán, illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.