Az Országos Rendőr-Főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottsága (ORFK-OBB) és a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) által megrendezett Biztonság Hetére 2019-ben szeptember 23-28. között kerül sor (https://www.youtube.com/watch?v=eBs5Mlx9O8Y.) Az országos programsorozat megnyitóját szeptember 23-án a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen rendezik meg. Míg első évben több, mint 5 ezer, 2018-ban már több, mint 15 ezer diákot sikerült bevonni a programba, 2019-ben pedig már a 25-30 ezer főt is elérheti a programokra ellátogatók száma. 

A Biztonság Hete célja a mindennapok biztonságának erősítése, amit nemcsak a közlekedési balesetek és egyéb sérülések megelőzése révén szolgál, hanem a biztonságot igen tágan értelmezve, más területeken is értéket teremt. A héten szó lesz közlekedésbiztonságról, a kerékpárok valamint az új közlekedési eszközök biztonságos használatáról, passzív biztonsági eszközökről és azok alkalmazásáról, a katasztrófavédelem és a kutyás mentőszolgálatok révén mentési feladatokról, és tűzmegelőzésről, társterületként a foglalkoztatásban igen kiemelt szerepet kapó munkavédelemről is.

Fókuszban az élelmiszerbiztonság

Hangsúlyt helyeznek a mindenkit érintő élelmiszerbiztonságra, a biztonságos ivóvíz fontosságára, és ha már a vízről van szó, az árvízvédelemre is. A biztosítások mindezek kapcsán szóba kerülnek a vagyonbiztonsági kérdéseknél, vagy akár a háztartási- és sportbalesetek megelőzésekor, kezelésekor. Mindemellett a hulladékbiztonság, a biztonságos mobilhasználat, vagy az erdőtüzek megelőzése is napirenden lesz. Vezető szimulátortól balesethelyszínelő versenyen át rengeteg interaktív és játékos módszerrel várják a résztvevőket.

A hét folyamán a MABISZ oktatási szakértői a különböző helyszíneken egységes tematika alapján, játékos formában szeretnék közelebb hozni az iskolás korosztályokhoz a biztonság témáját. Idén kibővült a paletta vagyonvédelmi edukációval, jó gyakorlatok és játékok bemutatásával. Ezt a célt szolgálják a MABISZ honlapján elérhető képregények is, melyek a 9-14 éves korosztálynak magyaráznak el biztosítási alapfogalmakat. A középiskolások számára interaktív, gyakorlatias oktatási segédanyag készült, amely önállóan, személyes szakértői jelenlét nélkül is feldolgozható minden osztályban és csoportban.

Díjazzák a Tanári óravázlat verseny nyerteseit

Szintén a Biztonság Hetén kerül sor a májusban meghirdetett Tanári óravázlat verseny pályamunkáinak díjazására is, melynek célja olyan közkinccsé tehető órai anyagok elkészítése, amelyeket országosan használhatnak tanárok és diákok a gyakorlatias közlekedési és a baleset-megelőzésről szóló ismeretek átadására, elsajátítására. A kezdeményezők vállalt célja és törekvése az is, hogy a mindennapok biztonságának a kérdésköre egyre jobban beépüljön a közoktatás rendjébe is.

A hét záróeseményének már második alkalommal Újbuda Önkormányzata ad otthon, a Bikás parkban, szeptember 28-án. A témahéten több mint két tucat együttműködő szervezet és sok száz önkéntes működik együtt és várja a helyszíni érdeklődőket, és a sajtó munkatársait is. A kezdeményezők vállalt célja és törekvése az is, hogy a mindennapok biztonságának a kérdésköre egyre jobban beépüljön  a közoktatás rendjébe is.