A kormány célja, hogy az ország működőképességét megtartsuk, és ne hagyjuk, hogy a vírus megbénítsa a mindennapokat. Ehhez azonban az általános óvintézkedések betartására van szükség.

Egész Európában dinamikusan terjed a vírus, ezért a határellenőrzés és a beutazási korlátozás továbbra is érvényben van, a kormányfő arra kérte a magyar családokat, hogy most ne tervezzenek külföldi síelést. Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos vasárnapi nyilatkozatában pedig arról beszélt, hogy nem szabad belefáradnunk a koronavírus-járvány kezelésébe, mert legalább annyi van még előttünk, mint amennyi mögöttünk.

Felhívjuk a figyelmet, hogy kötelező a maszk használata az üzletek és a tömegközlekedési eszközök mellett a mozikban, színházakban, a bevásárlóközpontok területén, az egészségügyi és szociális intézményekben, valamint ügyfélfogadási irodákban is. 23 óra után a vendéglátóhelyeket és szórakozóhelyeket be kell zárni.

A közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsuk a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossunk kezet. Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt hatósági házi karantént rendeltek el, az szigorúan tartsa be. Bárki, akinek tünetei vannak, az ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát.

Változatlan intenzitású az új fertőzöttek számának emelkedése Magyarországon
Fotó: koronavirus.gov.hu

 

Részleteket a hirado.hu oldalon vagy a térképre kattintva olvashat!